Albel Andor


Név: Albel Andor
Születésnap: november 22.

70-évesen magamról

Apámat -1944. november 22-én az óbudai laktanyában megkezdi katonai szolgálatát-, gyalogmenetben elindítják Ausztriába. 1945 januárban Anyám, a nővéremmel Klotilddal együtt Ausztriába Siegmundhersbergbe menekül. 1945 március 11-én találkoznak és 13-án az osztrák Wilhelmsburgban együtt ünneplik házasságkötésük 2. évfordulóját. Mint Apám írta naplójában „ez volt közös életünk legboldogabb hete”-és az én életem „kezdete”, mert 1945 november 22-én megszülettem.

 

Gyula, Kisújszállás, Kunszentmárton és Szarvas településeken nevelkedtem (időnként Kunágotán és Pilisszentivánon), általános - és közép iskoláimat Szarvason végeztem, a Tudományegyetemet Debrecenben, majd 1968-szeptember 1-től Gyulán kezdtem tanítani (-az akkori Kertészeti Technikumban, amely „jogutódja" volt annak a Gazdaképző Intézetnek, melyet apám 1944-48 között vezetett). 1971-ben elhagytam a tanári pályát „mozgalmár” ifjúságpolitikus lettem, majd párt az MSzMP alkalmazottja 1989-ig. Komcsi –szoci színekben negyedszázadig munkálkodtam. A magyar rendszerváltást követően több állásban is dolgoztam (talán a legismertebb, hogy Gyula város alpolgármestere is voltam MSzP-s szinekben), így kerültem szorosabb kapcsolatba a turizmussal, később annak regionális vezetője lettem a Dél-Alföldön. 2008-ban, 63 évesen mentem nyugdíjba, de az általam alapított Dél-alföldi Gyógy – és Temálfürdők Egyesületének elnöke maradtam a mai napig.

 

Kormos Lenkével kötött első házasságomban1969-93 közötti 24 évben 1972-ben született Ákos fiam és 1975-ben Petra lányom. Második házasságomat 1995-ben Arató Irénnel kötöttem, 2002-ben elválltunk, ekkor Arató Lorándot adoptáltam. 2003-ban feleségül vettem Szentmiklóssy Gabriellát. Két unokám van. Soma (Petra kisfia) és Bence (Lóránd kisfia). 50 évet éltem (eddig) Gyulán.14 évet Szarvason, 4 évet Debrecenben és 2-őt különböző városokban.

 

Gyula, 2015 november 22-én

 


Családom képekben »

70 évem képekben »

70 éves születésnapomon »

Ákos és Petra »

Rokszinné Albel Petra családja »

Arató Lóránd, Kovács Adrienn és családja »

Andor és Gabriella útjairól (2005-2012) »

Lombok és Gili (2012) »

Dr. Albelné Szentmiklóssy Gabriella albuma »




  Családtagok